Középpontban a környezettudatosság

A Zabosfai Zöldséges számára nem csak júliusban fontos a környezettudatosság. Mivel műanyagmentes július van, így arra gondoltunk, hogy összeszedjük, hogy a Zabosfai Zöldséges milyen eszközökkel próbálja óvni a környezetet, és hogy Ti, mint vásárlók, hogyan tudtok ebben részt venni.

Mit takar a műanyagmentes július?

A Műanyagmentes július már egy évtizede jelenlévő kezdeményezés az egész Földön, amelynek célja, hogy a bolygót zöldebbé tegye, és ebben emberek millióit próbálja tippekkel, tanácsokkal segíteni, motiválni. A kezdeményezés célja, hogy az egyszer használatos termékek számát csökkentsük. Mivel 2021-ben új szabályozások lépnek majd életbe a műanyagok használatával kapcsolatban, így ez az év a felkészülés éve.  Ezen kezdeményezés mellé csapatunk teljes válszélességgel áll, hiszen számunkra is fontos, hogy számunkra és a jövő generációja számára is egy élhető környezetet biztosítsunk.

Ennek apropóján egyre több bio termékünknél kerültek bevezetésre lebomló csomagolóanyagaink. Így például a bio vöröshagyma, bio citrom, bio cékla és a bio sütőtök egyaránt lebomló cellulóz hálóban értékesítjük. Emellett bio sárgarépánk is hamarosan lebomló tasakba kerül, ezzel is törekedve arra, hogy minél környezettudatosabbak legyünk. A Zabosfa KerTÉSZ Kft. ugyanis nagyon fontosnak tartja a környezetkímélő csomagolóanyagok használatát, ezért amint megjelenik a csomagolóanyagok tekintetében erre vonatkozó innováció, igyekszünk az elsők közt alkalmazni azt.

Mi a baj a műanyagokkal?

A műanyagokkal a legfőbb probléma, hogy csak néhány órára töltik be funkciójukat, előállításuk és lebomlásuk azonban sok időt vesz igénybe. Ha belegondolunk, hogy több száz évbe telik a műanyag lebomlása, akkor világossá válik számunkra, hogy az első műanyag zacskók, amelyek elkészültek, még mindig itt vannak a Földön. A műanyagok egy része hulladékégetőben vagy a folyókban, tengerekben, óceánokban végzi, így pedig jelentős környezeti károkat teremt, hiszen a vízi élővilágot szennyezi. Kutatások szerint, 2050-re több műanyag lesz a természetes vizekben, mint hal, ami valljuk be félelmetes és elszomorító jóslat.

Eldobható zacskók helyett tartós zsákok és táskák

A legtöbben a vásárlásnál kezdik el zöldíteni életüket és környezetüket. Kis lépésnek tűnik, de hatalmas dolog, ha csak a megspórolt zacskókat vesszük alapul, ami egy-egy vásárlás során akár 5-10 közé is tehető – a vásárlás mennyiségének függvényében. A legegyszerűbb, ha mindig viszünk magunkkal újrahasználható zsákot a kimérős zöldségeknek és gyümölcsöknek, illetve szatyrot, amibe bele tudunk pakolni. Ha nincs még ilyen tárolótok, akkor nálunk, üzleteink egyikében is beszerezhetitek. Csodaszép szatyraink segítségével a vásárlás élmény lesz, hiszen a táska nem csak hasznos, hanem szép is. Emellett próbáljunk mindig darabos termékeket választani, amelyek nincsenek befóliázva. Továbbá amiből lehet, vegyünk üveges csomagolásút, így például ha ketchupot vennénk, akkor vásároljunk üvegest, illetve ha könnyen fogyó vagy tartós termékről van szó, akkor igyekezzünk nagyobb kiszerelést választani.

környezettudatosság

Tudjuk, hogy elkezdeni nehéz, de reméljük, fenti tippjeinket megfogadjátok és hamarosan már rutinosan alkalmazzátok őket, amelynek köszönhetően Földünk kicsit zöldebb, kicsit jobb, és ami a legfontosabb: élhetőbb lesz, ahol még unokáink is boldogan játszhatnak majd.

Vásároljatok üzleteinkben vagy webshopunkban, további tippekért és naprakész információkért kövesd Facebook oldalunkat.

Ha tetszik, amit olvasol, oszd meg másokkal!

Ajánlott cikkek