Hideg időben jól esnek a különböző teák. Sokan tartanak a koffeintartalomtól, ezért dél után már nem mernek teát inni, pedig léteznek koffeinmentes alternatívák is. Ebben a bejegyzésben a különböző gyümölcsök és gyógynövények jótékony hatásain túl összegyűjtöttük a szárítási technikákat, a teakészítés kulisszatitkait, hogy ne okozzon gondot a teakeverék házilag történő elkészítése.
Tea bogyós gyümölcsből
A teák bogyós gyümölcsből főzve nem tartalmaznak koffeint, így este is nyugodtan fogyaszthatjuk ezeket. A gyümölcsteákat kisgyermekeknek is bátran adhatjuk, hiszen tele vannak vitaminokkal és segítenek a szervezet megfelelő hidratálásában. Remek tea főzhető a csipkebogyó terméséből. A leszüretelt termést alaposan mossuk meg, majd újságpapírra szétterítve száraz helyiségben szárítsuk ki. Naponta érdemes átforgatni, hogy egyenletesebben száradjanak a bogyók. A csipkebogyó teát forrázhatjuk is, ebben az esetben érdemes 5 percig benne hagyni a bogyókat a forró vízben, majd leszűrni a teát, de készíthetjük főzve is. Lassú tűzön főzzünk két evőkanál bogyót 5 dl vízben, míg a víz átveszi a csipkebogyó színét. Nagyjából 4 dl teát kapunk, mire elkészül. A csipkebogyó tea segít a megfázás leküzdésében, remek immunerősítő.
Hasonlóképpen áfonyából is készíthetünk főzve teát. Egy evőkanál friss áfonyát főzzünk 4 dl vízben lassú tűzön. Nagyjából 3 dl tea lesz így a bogyós gyümölcsből. Az áfonyatea hasfogó hatású, csökkenti a vérnyomást és mérsékli a vércukorszintet. Ez a két tea bogyós gyümölcsből készítve jó vitaminforrás. További immunerősítő praktikákról ebben a blogbejegyzésben olvashatsz.
Ha nincs kéznél teakeverék házilag, a boltokban kapható teák közül válasszuk a bio, illetve gyógyszertárakban is kapható változatokat. Nézz szét webáruházunkban, ahol akad pár tea bogyós gyümölcsből is.
Ha nincs lehetőséged saját teakeveréket összeállítani, de nem szereted a filteres teákat, akkor sincs veszve minden. Az Íz-isz teaválogatásokat meleg szívvel ajánljuk. Ezek a teakeverékek minőségi alapanyagokból, kézzel válogatva készülnek. Forgalmazójuk, az 1999 óta működő Food-Íz Kft. így nyilatkozott a teafüvekről:
„Gyümölcsteáink alapját szárított, aszalt gyümölcsök, virágszirmok és növényi részek változatos összetételű keveréke alkotja. Teáink valódi gyümölcsből, 7 féle ízben készülnek! Forró vízben hagyjuk ázni 5 percig. A kész italt szűrjük le, és tetszés szerint ízesítve, forrón vagy hűtve – jeges teaként – is fogyaszthatjuk.”
Az Íz-isz teakeverékek üzleteinkben is megvásárolhatók. További információt találsz az Íz-isz teák weboldalán.
Gyógyteák gyógynövények leveléből főzve
A népi hagyományok ismerik a gyógynövényeket. Ez a tudás anyáról lányára szállt a falusi élet során, nagyanyáink közül sokan még ma is ismerik a gyógyteák misztikus világát. A legegyszerűbben termeszthető gyógynövények a menta és a citromfű. Ezek a gyógynövények akár a konyhaablakban is megélnek, de jobban fejlődnek a kertbe ültetve. A teát friss levelekből is főzhetjük, de nyár végén, vagy ősz elején a betakarított leveleket kiszáríthatjuk teafűnek télire. A szárítást újságpapíron végezzük, az alaposan átmosott leveleket terítsük el egyenletesen. Naponta forgassuk át a leveleket, hogy egyenletesen száradjanak. A borsmenta görcsoldó hatású, enyhíti az emésztési panaszokat, segíthet az epehólyag és az epevezeték gyulladásának kezelésében. A citromfű nyugtató hatású, gyulladáscsökkentő és vírusölő tulajdonságokkal is bír. Ezek a gyógyteák a megfelelő betegségek esetén alkalmazva csodákra képesek a tünetek enyhítésében.
Ha nem sikerül a gyógynövények termesztése, keresd a gyógyteákat a webáruházunk választékában, vagy üzleteink polcain!
Meddig áztassuk a teát?
A vásárolt teák csomagolásán általában fel van tüntetve az ideális hőfok és az áztatás ideje. Ha a teakeverék házilag készült, érdemes 3-5 perc közötti ideig áztatni a teakeveréket, majd megkóstolni a teát. Ha a tea még nem vette fel a teakeverék színét, illatát, áztassuk további 2 percig. Maximum 10 percig hagyjuk a teakeveréket a forró vízben!
Mivel ízesítsük?
A gyógyteák többsége cukorral, mézzel és citrommal, vagy ezek kombinációjával fogyasztva is mennyei. A tea bogyós gyümölcsből főzve is harmonizál a cukorral, a mézzel és a citrommal, de akár ízesített szirupokat is adhatunk az így készült italhoz. A szamóca szörp, levendula szörp, vagy rózsa szörp érdekes kiegészítője lehet egy testes gyümölcsteának. A szirupok és szörpök mellett a különböző fűszerek is remekül illenek a savanykás gyümölcsök teáihoz, például a fahéj, a szegfűszeg, a kardamom, az ánizs vagy a gyömbér.
Több országban tejjel fogyasztják a teákat. Ezt a fekete teák esetén ajánljuk. Lefőzhetjük az erős fekete teát és hozzáadhatjuk utólag a tejet, de akár a tejben is főzhetjük a teakeveréket. Lassú tűzön, állandó kevergetés mellett tudjuk elkészíteni a tejes teákat. Még egzotikusabb ízt kapunk, ha a teafű mellé fűszereket is adunk, például szegfűszeget, fahéjat, vagy gyömbért.
A Zabosfai Ízőrzők receptjeit, további gasztro érdekességeinket megtalálod Facebook-oldalunkon.