A Zabosfa KerTÉSZ Kft. a Fruit Logistica kiállításon 2020-ban

Fruit Logistica 2020

Idén második alkalommal vett részt a Zabosfai Kertész Kft. csapata a Fruit Logistica kiállításon Berlinben. A kiállításon való részvételről már tavalyi kitelepülésünk után döntöttünk. A 2020. február 5-7 között megrendezésre kerülő eseményen a kapcsolatépítés és az új partnerek megismerése került középpontba, emellett pedig a vevői igények magas színvonalú kielégítésére irányuló workshopokon és előadásokon is részt vettünk.

A Fruit Logistica a jelentősége

Ahogyan korábban is írtuk , a  Fruit Logistica a zöldség-gyümölcs ágazatban az egyik legjelentősebb kiállítás, amely minden évben Berlinben kerül megrendezésre. Habár a kiállításra február elején került sor, a koronavírus már ekkor beárnyékolta a programot, mivel az eseményre bejelentkezett közel száz kínai kiállító fele nem tudott megjelenni a rendezvényen, és más kiállítók sem tudtak részt venni az eseményen. Persze kiállítóból így sem volt hiány, hiszen több mint 90 ország, 3200 vállalkozása vett részt a Fruit Logistica 2020-on, a kiállítók pedig 90 százalékban külföldről érkeztek a német fővárosba.

Az idei kiállítás fő témája a fenntarthatóság, a minőségbiztosítás, a környezetvédelem és az igazságos árak elérése voltak. Ennek jegyében több kiállító is új, környezetbarát csomagolási technikákat mutatott be. Az Fruit Logistica 2020-on 14 ország, 81 új innovációját tekinthettük meg. A szakértők és szakmai látogatók mellett a média is megismerhette ezeket a fejlesztéseket, trendeket. Az idei kiállításon 20 start-up cég is megjelent, amelyek a digitalizáció szerepét mutatták be a gyümölcs-és zöldségkereskedelemben, amely számunkra is igen tanulságos volt.

A Zabosfa Kertész Kft. önálló standja

A Zabosfai Kertész Kft. nagykereskedelemért felelős csapata, idén már második alkalommal vett részt a kiállításon. A tavalyi tapasztalatok alapján úgy döntöttünk, hogy idén önálló standdal jelenünk meg. Delegációnk a kiállítás alatt folyamatosan azon dolgozott, hogy megismerje a következő év trendjeit, valamint új lehetőségeket, megoldásokat fedezzen fel, amellyel tovább javíthatja szolgáltatásaink színvonalát. 

Terveink a jövőre vonatkozóan

Idén megerősítést kaptunk arra vonatkozóan, hogy érdemes minden évben megjelenni a kiállításon. Nagyon örülünk, hogy saját standdal tudtuk képviseltetni magunkat, és bízunk benne, hogy a jövő évben is hasonló módon tudunk majd részt venni a Fruti Logistica-n. Addig is az idei tapasztalatokkal és kapcsolatokkal felvértezve szolgáljuk ki kedves partnereinket, valamint hűséges vásárlóinkat üzleteinkben, illetve reményeink szerint hamarosan elindíthatjuk házhozszállítási szolgáltatásunkat is, ezzel is új települések felé nyitva.


Ha tetszik, amit olvasol, oszd meg másokkal!

Ajánlott cikkek