Köménymagleves vajas krutonnal

Köménymagleves

A köménymagleves egyszerű, gyorsan elkészíthető étel. Tökéletes a rohanó hétköznapokra. Hogy kicsit “feldobjuk”, különleges levesbetéttel is készíthetjük. A kruton vajas változata gazdagabb, ízesebb. Az ínyencek akár zöldfűszerrel, olvasztott sajttal is megbolondíthatják ezt az egyszerű, mégis nagyszerű levesbetétet. A köménymagleves a levesbetét által fog életre kelni, ezért érdemes kísérletezni a különböző finomságokkal! Bár a kruton is nagyon sokoldalú, a köménymagleves készíthető betűtésztával vagy csipetkével, tarhonyával is.

Hozzávalók a leveshez:

A krutonhoz:

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát és fokhagymát elkezdjük pirítani az olajon. Ha már háromnegyedig üvegesre pirítottuk, rárakjuk a lisztet és zsemleszínű rántást készítünk belőle.

Megszórjuk a fűszerköménnyel és a pirospaprikával, majd ráöntjük az alaplé felét (vagy ha ez nincs, vizet). Ha felforrt, akkor egy botmixerrel összeturmixoljuk és jöhet rá a folyadék másik fele. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, felforraljuk és főzzük még pár percig.

A toastkenyeret kis kockákra vágjuk, majd közepes hőmérsékleten, folyamatos forgatás mellett elkezdjük pirítani egy serpenyőben az olajon. Félúton rádobjuk a vajat, tovább pirítjuk, amíg szép aranybarna nem lesz. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd ezzel tálaljuk a levest.

Ha kíváncsi vagy további receptekre, gasztro-érdekességekre, kövesd a Zabosfai Ízőrzők Facebook-oldalát!

A legfrissebb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Ha tetszik, amit olvasol, oszd meg másokkal!

Ajánlott cikkek